Egyházi esküvő: kettő az egyben?
Az egyházi esküvő polgári érvényességének bevezetését javasolja a Jobbik. Az erről szóló indítványt beterjesztették az Országgyűlésnek.
— Indokolt lenne egyszerűsíteni a jelenlegi szabályozáson, a kettős házasságkötésen. Úgy érezzük, méltatlan, hogy kétszer kell kimondani a boldogító igent — tudtuk meg Samu Tamás Gergőtől. A párt Békés megyei elnöke hozzátette, a Fidesz már 2001-ben, a KDNP pedig 2005-ben felvetette, hogy a polgári és az egyházi esküvő egyformán elismert legyen.
— Azt is szeretnénk elérni, hogy a polgári szertartásért fizetendő díj ne terhelje a fiatal párokat. Továbbá kedvezően ösztönözné a demográfiai folyamatokat az elképzelésünk, hiszen a statisztikákból látszik, többen és bátrabban vállalnak gyermeket, ha házasságban élnek.
Samu Tamás Gergő ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy hazánk keresztény gyökerű állam, így egyházi házasság intézményének erősítése természetes. A megyei elnök rámutatott: az unió számos országában az állam elismeri az egyházi esküvőt. A Jobbik a kérdésben egyeztetést kezdeményez az egyházakkal.
— Az egyházi esküvők kötelező feljegyzését II. József 1785-ös rendelete írta elő. Békéscsabán az evangélikusoknál 1823 óta van folyamatos anyakönyvezés — tudtuk meg Kutyej Pál Gábortól. A megyeszékhelyi lutheránus egyházközség igazgatólelkésze a statisztikákat elemezve elmondta, némileg több esküvőjük volt a tavalyi év hasonló időszakához képest.
— Először a rendszerváltás idején érzékeltünk hasonlót, amikor az emberek felszabadultak az államnak ezt a területet érintő elnyomása alól. A kommunizmus idején az állami esküvő intézménye volt az elfogadott. Hozzátették ugyan, hogy aki nem fél, az a templomban, Isten színe előtt is örök hűséget esküdhet választottjának.
Kutyej Pál Gábor kiemelte, Békéscsabán évente átlagosan 20-30 pár mondja ki az igent az evangélikus templomok valamelyikében.
— Az esküvő előtti beszélgetések során azt tapasztaltuk, hogy a házasulandók hozzáállása egy icipicit megváltozott. Többeket elrettentett az a mai világi szemlélet, miszerint éljük önző módon az életünket.
Sokan érzik annak az igényét, hogy tartozzanak valakihez, elkötelezzék magukat párjuk mellett. Ez persze nem jelenti azt, hogy az egyház esküvők nem végződhetnek válással. De aki Isten színe előtt tesz esküt, az erősebb alapokkal indítja a közös életet. Nem mondja rögtön egy-egy veszekedés, komolyabb vita után, hogy akkor beadom a papírokat, folytassuk külön úton.
Több házasságkötés
A házasságkötések számának az elmúlt fél évben észlelt emelkedő tendenciája megtorpanni látszik, mivel márciusban 3,2 százalékkal kevesebben mondták ki a boldogító igent, mint egy évvel korábban — tette közzé a statisztikai hivatal. A legfrissebb, áprilisi adatok lényegében megegyeznek az egy évvel korábbival. Az esküvők havonkénti számát az is befolyásolja, hogy az adott hónapra hány hétvége, illetve szombat esik. Az idei év áprilisában ez eggyel több volt, mint egy évvel korábban. Összességében azonban 2011 első négy hónapjában regisztrált 6247 házasságkötés még mindig 113-mal, azaz 1,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Regionális felosztás szerint vizsgálva az adatokat viszont szembetűnő, hogy a megtorpanás mértéke a legkisebb a Észak-Magyarországon és a Dél-Alföldön volt, a legnagyobb pedig Nyugat-Dunántúlon.
BEOL







